egy Nő kérdései

egy Nő kérdései

egy Nő kérdései

Gondolatébresztő útikalauz az élet változásairól és a vállalkozásról.

Minden ember életében egyszer eljön a pillanat, amikor elgondolkodik addigi életéről, arról, hogy mit is tett le a társadalom asztalán. Felmerülnek benne kérdések, hogy milyen értékeket képvisel és milyen értékrendszer szerint él és mutat példát.

Három évvel ezelőtt egy bakonyi zsákfaluba költöztünk. Több oka is volt ennek, amelyekről személyesen szívesen beszélek négyszemközt. Tudatosan választottuk ezt az életformát és a csend, a körülölelő természet sok mindent előhív az emberben. Igy lett ez velem is. A könyv, amelynek megírását oly régóta terveztem végre fehéren-feketén is megszületett a laptopon. Így majdnem 50 évesen már mertem azokat a tapasztalatokat leírni, amelyek nemcsak a saját életemé, hanem több száz nő és vállalkozónő példáján alapul, akikkel az elmúlt 25 évben találkoztam tréningeken vagy a szabadidőmben. Minden nőnek hálás vagyok ezúton is, hogy általuk több lehetek és talán én is adtam számukra valami értéket, akár egy szóval, mondattal vagy tettel.

Csiki Ingrid, azénkönyvem.hu alapítója és mozgatórugója, aki a könyv szerkesztője szószerint kigyomlálta a könyvből a "csinálni" szót, amely számomra vállalkozónőként oly fontos, hiszen a vállalkozást a kezdetekben csináljuk, ott nem lehet lazsálni. 2004 óta vállalkozom és a szakértői vállalkozásomban

  • már írtam módszertanokat, tanulmányokat,
  • tartok tréningeket elsősorban nőknek,
  • valamint vállalkozónőket fejlesztek
  • és némelyiküknek a vállalkozói mentora is voltam vagy jelenleg is vagyok.

Szerencsére engem is támogattak. Mentoraimnak: Dalos Rimmának, Kádár Zsuzsának és Soltész Anikónak külön köszönet és hála, hogy idáig eljutottam. Nagyra tartom őket és munkásságukat, számomra ők példaképek és a feminizmus mozgalom jóértelmében vett harcaiban ott vannak a mai napig is.

Az életemben nemcsak a tartalom, de vizualitás  - a könyv megjelenése - egyaránt fontos, amelyben Róka Barbara és Dányi Renátó - a Renographic  alapítói - közös munkájukkal varázsolták ily nagyszerűvé formailag is. Ily módon könnyen olvasható, jól tagolt, színes és illusztrációkkal teli.

Kinek szól a könyv?

Elsősorban nőknek és vállalkozónőknek, de örülnék, ha férfiak is olvasnák, hátha számukra is nyújt valamit a női lélekkel és a vállalkozónői léttel kapcsolatban. A könyv önéletrajzi ihletésű, ezért mindazon családtagoknak és barátoknak  és vállalkozónőknek is szól, akik így vagy úgy hatással vannak rám az életem során.

Miről szól a könyv valójában?

Kérdésekről, amelyek nőként és vállalkozónőként is foglalkoztatnak bennünket az élet adott pillanataiban. A könyv gondolatébresztő és olyan, mint egy útikalauz, amely végigvezet az egyes állomásokon. Persze ezeknél az állomásoknál - kérdéseknél - megállunk, megpihennünk és elgondolkozunk keresve a saját válaszainkat.

Ehhez ajánlom, hogy rendeld meg és olvasd el! Ha ezt megtetted és gondolatokat ébresztett benned is, akkor gyere el hozzám, vagy vedd fel velem a kapcsolatot a könyv FB oldalán! Örülnék a véleményednek, válaszaidnak.

Potápi Rita, egy Nő kérdései című könyv szerzője


Szólj hozzá!