Bogárdi Zsuzsanna

Bogárdi Zsuzsanna képe

Úgy éreztem, ez az utam, valami szépet és jót tudok adni másoknak. (… és nem tudtam, hogy mivel jár.)

Zsuzsanna, a Tűsarok és Tornacipő Programstúdió megálmodója és létrehozója. Többéves alkalmazotti lét után lépett a vállalkozás útjára, hogy küldetését és álmait megvalósítsa, amelyet csak ebben a formában tud elképzelni.  A programstúdió mottója: „Programok a nőnek, a családért…ahol a mama programján vehet részt a baba”, amely mutatja, hogy olyan felnőtt programokat nyújt szolgáltatásként, ahova a gyereket is el lehet hozni vagy jöhet anélkül is a résztvevő.

Munkájában azt szereti, hogy a programszervezésben kiélheti kreativitását és abban a sokszínűségben, amely szolgáltatásait jellemzi. Színes paletta a nyelvtanulástól, mozgástól kezdve a művészeti foglalkozásokig mindent tartalmaz. Célja, hogy anyagilag egy teljesen életképes, egy embert kényelmesen eltartó vállalkozást "neveljen fel", amelyet a családanyai minőségben és időbeosztásban is el tud vezetni.

Folyamatosan képezi magát és nem tudsz neki olyan dolgot mondani, aminek ne nézne rögtön utána és ne próbálná ki.

Kihívást jelent számára, hogy kreatív ötletei megvalósítása közben megtartsa a fókuszt és időt szánjon önmagára is.

Ha úgy érzed szimpatikus számodra Zsuzsanna és többet szeretnél tudni vállalkozásáról, akkor látogasd meg honlapját.