Anya-coaching és időmendezsment üzleti coaching

Anya-coaching és időmendezsment üzleti coaching

2016. 05. 09.

A VIP NŐK másik alappillére Helga. C. Szabó Helga, közgazdászként a vállalkozások menedzsment témáival is szívesen foglalkozik, de az emberek, elsősorban a vezetők belső útjainak támogatása időközben átvette az első helyet szakmai életében. Korábbi munkahelyén az üzletfejlesztési terület projektvezetőjeként dolgozott. Egy akkoriban elnyert Talent Program részvétel irányította rá a figyelmét az önfejlesztés fontosságára és szerepére.

Ikerfiai születése után úgy tervezte, hogy egy idő után visszatér a munkájához, addig pedig folytatja a belső fejlesztések területén elkezdett tanulást. Leginkább a coachingban rejlő lehetőségek vonzották, ezért hamarosan nekivágott a Coach Akadémia Business Coaching képzésének. Magát a tréninget már akkor nagyon hatékonynak és gyakorlatorientáltnak találta és úgy érezte, hogy a saját életében is komoly gyakorlati haszna lesz.

Másfél év elteltével szembesült azzal, amit egy ideje már sejtett, hogy a munkahelyére nem tud visszatérni. Abban biztos volt, hogy két kisfia mellett egy ideig még nem szeretne napi nyolc órát vállalni, családbarátként aposztrofált cége viszont egyáltalán nem támogatta az atipikus munkavégzést.

Egyértelmű volt tehát számára, hogy valamilyen más megoldáson kell gondolkodnia. Férje biztatására döntött úgy, hogy elkezd intenzívebben foglalkozni a coachinggal és felépíti a saját vállalkozását. Bár a fő területe a business coaching, úgy gondolta, az elsajátított eszköztárral megpróbál szélesebb körben segítséget nyújtani. Így született a modernanyu.hu blog, amelyet eredetileg anya-coachinghoz tervezett, de minden olyan témáról beszámol, amely aktuálisan foglalkoztatja.

Ekkor kereste meg a SEED Alapítványt is. Gyakorlóterepet kért, ahol coach-ként még több tapasztalatot szerezhet, cserébe a segítségét ajánlotta a támogatott kisvállalkozások részére. Potápi Rita, külső szakértőként dolgozott a SEED-nél, ekkor ismerkedettek meg.  Helga személyisége és hamar megragadta Ritát és lehetőséget látott az együttműködésben és azt javasolta neki, hogy próbálkozzon meg a csoportos coachinggal, valamint dolgozanak együtt az akkor még csak koncepció csíráiban létező VIP Nők programon.

Így lettek társak az első egy órában. A programtervek alapján hamarosan elkezdődött a közös munka. Azóta már két év eltelt, a szinte családdá vált „nulladik” csoport tagjai most is szoros kapcsolatot tartanak, segítik egymást. Időközben pedig már a harmadik csoport is elindult. A munkák során Helga egyre jobban érezte, hogy a működési körén belül szeretne egy kiemelt, saját szakterületet. Az ő életében ez időmenedzsment lett, amelyhez jó alapként szolgál a korábbi projektvezetői gyakorlata. Amellett, hogy aktuális téma, főleg a női vállalkozói csoportokban nagyon nagy az igény, hogy ezen a téren fejlődjenek. A Jól-Lét Alapítvány Kimenő programjában szintén időmenedzsment szakértőként közreműködött. A téma átadása mellett persze a saját időmenedzsmentje is működik. Szükség is van rá, hiszen tavaly új taggal bővült a család. A gyerekek így már ebben nőnek fel, elfogadják, hogy anya dolgozik. A férje is támogatja mindenben és a család részéről is sok segítséget kapnak.

Mostanra teljesen a helyén érzi magát. Sok olyan anyagot is készített Ritával együtt, ami a vállalkozónői képzés on-line frontján alkalmazható. Ezt is szeretné tovább bővíteni és továbbvinni a csoportos foglalkozásokat. Saját vállalkozásában a Nők a topon weboldalán több olyan segítséget kaphatsz tőle, amiben hisz és amiben hiteles, mint szakember.

Mi jelenti Helga számára a sikert?

Amikor a coaching során az ügyfél azt jelzi vissza, hogy sikerült kilépni a komfortzónából, megoldott valami nehézséget. A másik sikertényezőt az jelenti számára, amikor a coaching folyamatban talál valami fontosat, ahol ráérez, hogy ezzel dolgozni kell. Visszajelzéseikben az ügyfelei leggyakrabban azt emelik ki, hogy hatásosak a rákérdezései, és nem hagyja, hogy elrejtsék akár maguk elől is a dolgokat, problémákat.

Mi a saját víziója a VIP Nőkkel?

Helga nagyon hisz a személyes jelenlétben és hisz abban, hogy van kereslet a vállalkozónői létben, hiszen sok nő van, akinek a család és a munkája egyaránt fontos. Jó, hogy ebben a közösségben találkoznak és látják egymást ezek az emberek. Sok erőt merítenek egymásból, barátságok, tartós együttműködések szövődnek, a hasonló élethelyzet összehozza a programban résztvevőket. Itt nem érződik, hogy irigyek egymásra a nők, sőt, nagyon örülnek egymás sikerének. Bármikor egyszerűen lehet segítséget kérni egymástól, nem szégyen, ha a problémáidról beszélsz, nincs negatív vonzata. Így mindenki fontos pluszokat, sokrétű segítséget ad és kap.

Helga üzenete a VIP Nők közösségéhez:

Mindig is azt gondoltam, hogy a női közösségekben olyan erő rejlik, amelyet kár lenne veszni hagyni. Most pedig már nem csak hiszem, hanem Tudom. Ez a közösség egy igazi támogató közeg. Egy olyan hely, ahol lehet sírni, nevetni, örülni, önzetlenül segítséget kapni, hitet, amikor éppen padlón vagyunk, motivációt, amikor elfogy. Ez a közösség ereje a személyes kapcsolatokban van, az igazi jelenlétben, támogatásban, és abban, hogy elfogadjuk egymást.

Vecsey Dalma